Az elektronikus sportok (röviden e-sportok) művelői azok az amatőr és profi játékosok, akik versenyszerűen foglalkoznak kompetitív videójátékokkal. Sokan azért szokták megkérdőjelezni az elnevezést, mert a hagyományos értelemben vett sportokhoz képest lényegesen kevesebb fizikai munka szükséges hozzájuk, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy – egy-egy komoly megmérettetés – jelentősen nagyobb, akár 24 órás mentális ráfordítást igényel a versenyzők részéről.
Ráadásul a professzionális e-sportolók többsége naponta akár 8-10 órát is tölt gyakorlással, újabb stratégiák és taktikák elsajátításával, valamint korábbi meccsek elemzésével, akik így gyakorlatilag főállásként hódolhatnak a szenvedélyüknek.
Bár világszerte több száz millió ember tartozik az e-sport közösségbe, itthon még egyelőre kevés olyan e-sportoló van, aki nemzetközi szinten konstans kiemelkedő teljesítményt tudott felmutatni. Szövetségünk éppen emiatt szervez rendszeresen kisebb-nagyobb lélegzetvételű versenyeket a magyar játékosok számára, hiszen ezek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy elsőként itthoni, profi körülmények között szerezhessenek tapasztalatot maguknak, amit aztán külföldi kupák alatt is kamatoztatni tudnak.