Egyesítette erőit a két hazai esport szövetség

2023. október 12.

Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy 2023. szeptember 23. napja fontos nap volt a magyarországi e-sport életben, hiszen a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) tisztújításán több fontos lépés megtételére is sor került.


A HUNESZ elnökségének létszáma a szövetség  alapszabály módosítása nyomán 9 főre bővült, amelyben a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség jelöltjei is helyet kaptak.

Egyesítette erőit a két hazai esport szövetség 3

Ezzel az NGES beolvad a HUNESZ szervezetébe, hogy közösen, egymás tapasztalataira és kompetenciáira építve még magasabb szintre emelhesse a magyarországi e-sportot. Az NGES a beolvadást követően önálló szervezeti formában már nem fogja szolgálni a hazai e-sportot. 

Ennek szellemében nyilatkozott  Rékasi Tibor is, a HUNESZ új elnöke, aki egyben Magyar Telekom vezérigazgatója is: 

„Az e-sport jelentősége és szerepe mára vitathatatlanul megerősödött, így a Magyar E-sport Szövetség elnökeként képviselni a hazai e-sportot megtisztelő és felelősségteljes feladat. Célom, hogy ez a 21. századi sportág kiemelkedő figyelmet és megbecsülést kapjon, melynek első meghatározó lépése az az összefogás, amely a mai nappal kezdetét vette. A Szövetség elkötelezettsége a hazai e-sport márka megerősítése iránt stabil bázis ahhoz, hogy a digitalizáció adta lehetőségekre és a sportoló csapatokra, közösségekre építve hazai és nemzetközi szinten egyaránt növekedési pályára állítsuk az e-sportot.”

Az NGES és a HUNESZ teljes körű együttműködését hosszas előkészítő tárgyalások előzték meg, amiben elnökünk, dr. Balázs Péter és a Magyar E-sport Szövetség akkori elnöke, Bíró Balázs György nagy szerepet vállalt. 

Bíró Balázs hat éven át volt a HUNESZ elnöke, mostantól pedig a szövetség főtitkáraként és elnökségi tagjaként építi  tovább a hazai e-sportot. 

„Örömmel mondhatom el, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar E-sport Szövetség. A korábbi Nemzeti Gaming és e-sport Sportági Szövetség tagjai közül sokan beléptek a szervezetünkbe, ezzel tagjaink száma 64-re emelkedett, és a szakmai csapatai a HUNESZ szakember gárdáját fogják erősíteni. Emellett az NGES vezetőségéből többen is bekerültek az új elnökségünkbe a szombati tisztújítás során, így például korábbi elnöküket, dr. Balázs Pétert is a vezetőségünkben köszönthetjük. Az NGES tehát beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe, ennek köszönhetően egyesültek a hazai e-sport szervezetei. Őszintén hiszem, hogy Rékasi Tibor, új elnökünk megválasztásával és az egyesült szövetséggel mélyebb társadalmi elfogadás mellett új szintre léphet idehaza a versenyszerű videojátékos közösség.” – nyilatkozta Bíró Balázs György, a HUNESZ újonnan megválasztott főtitkára.

A két e-sport szövetség egybeolvadásával egy vadonatúj korszak köszönt be a magyar e-sport életébe. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a magas színvonalú versenyek és események megrendezésében miközben arra törekszünk, hogy a magyar e-sportolók a társadalom egyre szélesebb körében legyenek egyaránt ismertek és elismertek.