Íme a végeredmény!
Hétvégén zajlott le a Nemzeti Gaming és eSport Sportági Szövetség által szervezett Stay & Play Gamer kupa, mely vasárnapi játéknapján a League of Legends volt terítéken. Aki kíváncsi a meccsekre, belepörgetne utólag is, az Paresz Twitch csatornáján teheti ezt meg, majdnem egyedül castolta végig a versenyt, a döntőre megérkezett mellé AK is.
83 csapat regisztrált, 65 indult el végül, többek közt olyan nagy nevek, mint a MNEB döntős WiLD MultiGaming, vagy éppen ennek és a tavaszi Stay & Play kupának a győztese, a Team Plague.
Meglepetés lett mégis a vége: az Illés Akadémia Spirit megverte előbbi csapatot az elődöntőben, utóbbit pedig a döntőben. Lássuk hogy alakult a finálé!
Az első meccsen egy agresszív counter jungle-nek köszönhetően Malacko1 first bloodot szerzett Kha’zixon, majd előnykét kihasználva 6 perc környékén sárkányt is hozott csapatának: hamar megmutatta dominanciáját a Team Plague. Végül kicsit szorosabb lett a középjáték, azonban nem hagyta elillanni a kezdeti előnyt a Plague, végjátékban pedig a jobb kompozíciónak köszönhetően (Karthus leginkább) ők voltak az erősebbek, így 30 percnél le is zárták az első meccset. 1-0.
Az Illés durván bekezdett: botot szétdive-olták Pantheont kihasználva, 7-1-re vezettek killek terén mindössze 13 perc alatt – végül 36 perc alatt le is zárták a találkozót, pedig az utolsó percben még egy Elder Drake-et sikerült elcsípnie a Plague-nek. 1-1.
Íme a végeredmény!
Hétvégén zajlott le a Nemzeti Gaming és eSport Sportági Szövetség által szervezett Stay & Play Gamer Cup, mely vasárnapi játéknapján a League of Legends volt terítéken. Aki kíváncsi a meccsekre, belepörgetne utólag is, az Paresz Twitch csatornáján teheti ezt meg, majdnem egyedül castolta végig a versenyt, a döntőre megérkezett mellé AK is.
83 csapat regisztrált, 65 indult el végül, többek közt olyan nagy nevek, mint a MNEB döntős WiLD MultiGaming, vagy éppen ennek és a tavaszi Stay &Play kupának a győztese, a Team Plague.