Az elmúlt három év során folyamatosan azon dolgoztunk, hogy minél több izgalmas e-sport eseménnyel (versenyekkel, kupákkal és bajnokságokkal) örvendeztessük meg a legnépszerűbb e-sport játékok rajongóit. Ennek hála mi voltunk Magyarországon azok, akik közreműködésével valósíthatta meg a RIOT Games az első hazai profi League of Legends bajnokságát, de emellett rengeteg saját szervezésű rendezvényt is megvalósítottunk.
2017-ben például elhoztuk az ország legnagyobb játékos közösségét felépítő TheVR-ral közösen az első magyar hivatalos PUBG kupát, aminek professzionális online közvetítésével közel 150 ezer egyedi felhasználót értünk el.
Ugyanebben az évben a HyperX szponzorálásával megszerveztük a Rainbow Six Siege Média Kupát, ahol a hazai médiaszereplők Magyarország 10 legnépszerűbb gamer influencerével mérhették össze tudásukat hard mode versenyünkben.
Egy évvel később továbbra is óriási lendülettel folytattuk a megkezdett munkát, hiszen életre hívtuk a legnagyobb hazai hivatalos FIFA 19 e-sport bajnokságot, ahol a magyarországi fociklubok bevonásával több mint 2500 egyéni nevező vehetett részt. Szeptemberben pedig elindíthattuk az ország első önálló, hivatalos szövetségi háttérrel megtámogatott profi bajnoksági rendszerét.
2019-ben sem unatkoztunk egy percig sem, hiszen 7 hazai futball klubbal közösen megszerveztük a FIFA Tavaszi Kupát, amit a médiaszereplők edukálására szánt FIFA Ügynökségi Kupa követett. Az eddig felhalmozott tapasztaloknak hála szervezhettük meg két divíziónak is teret adó FIFA Bajnokságunkat, amire óriási volt az érdeklődés a magyar játékosok részéről.
Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy 2020 a szövetség történetének legizgalmasabb éve, amiben az eddigi legtöbb alkalommal kedveskedhettünk a hazai gaming szcénának. A koronahelyzetre reagálva elindítottuk a jótékonysági akcióval megspékelt Stay & Play Gamer Cup-ot, amiben a Fortnite, a Counter-Strike Global Offensive, a PUBG, a League of Legends, a FIFA és a Rainbow Six Siege játékosok küzdhettek meg magas pénzdíjazásért.
Az elmúlt évek szakmai eredményeinek hála végre elkezdődhetett a közös munka a Magyar Labdarúgó-szövetséggel, ami mellett Magyarország legnagyobb sport oldalával, a Nemzeti Sport Online-nal közösen híres magyar focistákkal és e-sportolóval mozgattuk meg a FIFA játékok rajongóit. Nyáron pedig egy igazi hibrid eseményt hoztunk el a Red Bull támogatásával a Lupa Beach Ball Amatőr Kupa képében, ahol először strandfociban, majd FIFA 20-ban mérték össze erejüket egymással a futball szerelmesei.
Természetesen gondoltunk a magyarországi szimulátor rajongókra is, ezért nekik elhoztunk az iRacing Nemzeti SIM Ligát, majd ősszel pedig megszerveztük a Stay & Play Gamer Cup második állomását.
Legutóbb pedig bejelentettük a 10 millió forint összdíjazású Magyar E-sport Bajnokságunkat, amivel a CSGO, a League of Legends, a FIFA és a Valorant rajongókat szeretnénk megcélozni, de mindezek mellett már összeállítottuk jövő évi versenynaptárunkat is, aminek hála 2021 lesz a Nemzeti Gaming és E-sport Sportági Szövetség életének legnagyobb mérföldköve.