Nges.hu
Mi az az Esport?

Mi az az Esport?

Az elektronikus sport (röviden e-sport) résztvevői amatőr vagy professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videójátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket.
Valószínűleg a Wii játékkonzoltól ered a sport elnevezés, mert a mai e-sportot jelölő játékokban nincs szinte semmi fizikai munka, nem a testi fizikummal kell teljesítenie az embernek.

Versenyek

Az elmúlt két évben rengeteg hazai és nemzetközi eseményen vettünk részt. Vezetőségünk olyan tagokból áll, akik már több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. A RIOT Games első hazai profi magyar bajnoksága is aktív közreműködésünkkel született meg. 2017-ben már két eseménnyel is elindultunk a profi szakmai úton. Nevünkhöz fűződik az első magyar hivatalos PUBG kupa megrendezése és annak professzionális közvetítése online felületeken.

2018-ban folytattuk a megkezdett munkát és a legnagyobb hazai hivatalos esportbajnokságot hívtuk életre, ahol több mint 2500 egyéni nevező mérhette össze a tudását. Szeptembertől pedig elindítjuk Magyarország első önálló, profi szakmai és hivatalos szövetségi háttérrel támogatott Bajnoksági rendszerét.

Tanácsadás
Tanácsadás
Tanácsadás
Tanácsadás

Tanácsadás

Több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkező szakembereink segítségével bármilyen Gaminget és Esportot érintő területen magabiztosan tudunk támogatást nyújtani.

Segítségünkkel profi szinten akár a kezdetektől végig tudjuk kísérni a partnerek/ügyfeleket, hogy a lehető legsikeresebb és legeredményesebb módon valósuljon meg az álmuk. Kreatív tervezést, profi lebonyolítást, magas szintű közvetítést és szakmai támogatást nyújtunk. Célunk egy jobb és elfogadhatóbb Esport és Gamer közösség megalkotása.

A szervezet azért alakult, hogy egy egységes keretrendszert és szabályzást hozzon el a magyar gamereknek és rajongóknak.

Tanácsadás